Történelmünk valahogy úgy alakult, hogy a magunkkal hozott szarvasmítosz népünk jelképévé vált. Őseink benne látták létük, jólétük előremozdítóját. Mint, ahogyan ősszel az elvonuló, agancsait vesztő szarvas tavasszal pompásabb agancskoronával megjelenik, úgy látták benne, így népünkben is az újjászületést. Az agancsok az erőt, a becsületet, a termékenységet, maga a szarvas pedig a hosszú életet, a hajnalt, a hajnali fényt, a változást, azaz az újjászületést jelképezték.
A szarvas régi magyar neve boga. A szarvas elnevezése a boga név jelzős átírása, azaz ágas-bogas szarvú. Dunántúli népi regösénekeinkben is ekképpen szerepel:
Csodafia szarvasnak ezer ága-boga,
Ezer ága-bogán ezer égő gyertya:
Gyújtatlan gyulladnak, oltatlan alusznak.
A csodaszarvas agancsa hegyein égő ezer gyertya az égi csillagokat jelképezi, melyek valóban este gyújtatlan gyulladnak és reggelre pedig oltatlan alusznak.
